2023. évi programok

Sárkányhegyi tábor

Július 31-től augusztus 4-ig a Domaszék Szebb Jövőjéért Közalapítvány Domaszék Nagyközség Önkormányzata segítségével nyári tábort szervezett 6-12 éves domaszéki gyerekeknek a Sárkányhegyi Közösségi Tér épületében. A tábor céljai között a legfontosabbak, hogy hasznos és érdekes szabadidős programokat kínáljunk a gyerekeknek; illetve, hogy segítsünk megoldani a szülőknek a nyári szünetben gyermekeik biztonságos elhelyezését. A táborban 18 gyermek vett részt, és kapott játékos, izgalmas ízelítőt a „Természet – növények, állatok” témakörben.

A hétfő reggeli ismerkedést gyalogtúra követte, melynek célja a Momalisa kutyaiskola volt. Viczei Erikától és segítőjétől sok érdekességet megtudhattunk a kutyák testfelépítéséről, valamint érdekes bemutatót is láthattunk. A legizgalmasabb rész az volt, amikor a gyerekek is tevékenyen részt vettek a feladatokban, ügyességi játékokat próbálhattak ki a kutyusokkal. Hétfő délután a játéké és a kézműveskedésé volt a főszerep: lehetett társasjátékozni, labdázni, kirakózni, színezni, karkötőt készíteni.

Kedden a szegedi Füvészkertbe kirándultunk. Részt vettünk egy foglalkozáson, ahol 3 helyszínen ismerkedhettek a gyerekek a trópusi pillangókkal. A lepkeházban izgalmas nyomozás várt ránk, és aki türelmes volt, még a csodaszép pillangók is rászálltak. Az érdekes foglalkozás után sétáltunk a kertben, megcsodáltuk a virágzó lótuszokat, majd egy vidám játszóterezés következett. Kedd délután karkötők és pillangós könyvjelzők készültek minden mennyiségben, valamint Dobble-házibajnokság is zajlott.

Szerdán újabb izgalmas helyszín következett: Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban megnéztük a „Kínai agyagkatonák” című kiállítást, és két fantasztikus múzeumpedagógiai foglalkozáson is részt vettünk. Nagyon érdekes volt, amiket megtudtunk a kb. 2200 évvel ezelőtti eseményekről. Kipróbáltuk az evőpálcikát, szagoltunk fűszereket, régészkedtünk, páncélzatot raktunk össze jáde kövekből. A múzeumban ízelítőt kaptunk még a Kárpát-medence élővilágából is. Medvét, farkast, vidrát láttunk. Érdekes történetet hallottunk a siketfajdról, a kuvikról és a kakukkról. Madárhangokat hallgattunk, utánoztuk a harkálykopogást. Végül kézműves foglalkozáson teknősöket készítettek a gyerekek. Délután Kispéter Éva néptáncpedagógus tartott a csapatnak egy jó hangulatú néptánc foglalkozást. Éva néni most is csudadolgokat tanított és remek hangulatot varázsolt.

Csütörtökön a szegedi Vadasparkba kirándultunk. A „Nemszeretem állatok” című zooped. foglalkozáson megismerkedhettünk különleges állatokkal, és aki elég bátor volt, kézbe is foghatta, megsimogathatta a teknőst, az ezerlábút, egy kobrát, és Eriket, a sivatagi agámát. Délután a Sárkányhegyi „házimoziban” pattogatott kukorica mellett kipihentük a Vadasparkban megtett 7.868 lépés fáradalmait.

Pénteken kerékpárra pattant 14 gyerek és 4 felnőtt, és 80 perccel, valamint 10,65 km-rel később megérkeztünk Mórahalomra. Fantasztikus volt a csapat, remekül bírták a biciklitúrát! A buszosok már ott vártak bennünket, és egy jól megérdemelt fagyizás után meg sem álltunk Ásotthalomig, ahol megnéztük a Dinó-parkot. Élmény volt az életnagyságú hüllők között sétálni, a hangjukat hallani. A bátrabbak rá is ülhettek az egyik dinóra. A déli pizzázás után még lehetett kézműveskedni és játszani is: készültek polipok, valamint rejtvényeket oldhattak meg finom jutalomért a gyerekek. Ezután Kószó Zsófia, a Domaszéki Majorette Csoport tagja búcsúbulit tartott a csapatnak. A fergeteges táncos zumba-parti után elköszöntünk a táborozóktól abban a reményben, hogy jövőre is találkozunk.

Ez is érdekes lehet...