Alapítványunk nyílt, és céljaink között szerepel az amatőr művészeti együttesek támogatása.
Emiatt is integrálódott be 2024 tavaszán a közalapítvány szárnyai alá a felnőtt- és ifjúsági korcsoportból álló Domaszéki Kiskaláris Néptáncegyüttes. A csoport jelenleg 6 párból, azaz 12 főből áll, de tervezzük a csoport bővítését. 2003 óta működik településünkön intézményesített formában néptáncoktatás. A művészeti iskolából már „kinőtt” ifjúsági- és felnőtt korosztály, akiknek a néptánc iránti elköteleződésük, szeretetük nem változott, a Domaszéki Kiskaláris Néptáncegyüttesben folytatják a tánc tanulását. A középiskolás, egyetemista és dolgozó fiatalokból álló együttes Kispéter Éva néptáncpedagógus irányításával működik. Az együttes háttér támogatását az idei évtől a Domaszék Szebb Jövőjéért Közalapítvány vette át.
Fő cél a helyi, Dél-alföldi (Szeged környéki) hagyományok megismertetése. Mindemellett a Kárpát-medence más tájegységeinek táncaival is részletesen megismerkedtek a táncosok (többek között a műsoraikban szerepelnek: dél-alföldi, mezőföldi, kalocsai, nyírségi, felcsíki, magyarpalatkai, ördöngősfüzesi, bukovinai, illetve györgyfalvi táncok).
Emellett a községi rendezvények állandó szereplője is a Kiskaláris.

