2025. évi programok Fellépések, hírek Hírek Programok

Határon túli kapcsolatok ápolása – Ismeretátadás Domaszék és Lövéte néptáncosai között

(CSSP-NEPTANC-MO-2024-0204)

A Domaszéki Kiskaláris Néptánccsoport 2024-ben került a Domaszék Szebb Jövőjéért Közalapítvány szárnyai alá. Az alapítvány évtizedek óta fontos szereplője a helyi közösségi és kulturális életnek, így természetes volt, hogy támogatásával a tánccsoport is biztosabb háttérrel folytathassa munkáját. A fiatalokból és felnőttekből álló együttes nemcsak a dél-alföldi, hanem a Kárpát-medence különböző tájegységeinek táncait is rendszeresen bemutatja, és közösségépítő tevékenységével színesíti Domaszék kulturális életét.

2025 júniusában a csoport nagy lehetőséget kapott: a pünkösdi hétvégén Lövétére látogattak, hogy erősítsék a határon túli magyar közösségekkel ápolt kapcsolatot. A találkozó célja az volt, hogy ne csak a településvezetők, hanem az ifjúsági korosztály is találkozhasson, megismerhesse egymás hagyományait és táncait.

A domaszékiek saját műsorukat adták elő, amelyben több tájegység táncai is szerepeltek, majd a helyi Kákvirág néptáncegyüttes is bemutatta repertoárját. A két fellépést követően közös táncház következett, ahol a fiatalok kötetlen formában taníthatták és tanulhatták egymás táncait. Az est így nemcsak szakmai tudásátadásról, hanem barátságokról és közösségépítésről is szólt.

A program megvalósulását a Csoóri Sándor Alap pályázata is segítette. A kapott 300.000 forintos támogatást teljes egészében új népviseletek beszerzésére fordítottuk. Így négy mezőségi női viselet gazdagítja mostantól az együttes ruhatárát, amelyek méltó díszei voltak a lövétei fellépésnek is. Az utazás költségeit és a további kiadásokat a közösség saját forrásokból egészítette ki.

A lövétei program igazán maradandó élményt adott mind a táncosoknak, mind a közösségnek. A találkozó megmutatta, hogy a néptánc nemcsak hagyományőrzés, hanem hidat képez települések, közösségek és nemzedékek között. Ezúton is köszönjük a Kulturális és Innovációs Minisztérium Csoóri Sándor Alapból nyújtott támogatását, amely hozzájárult ahhoz, hogy közösségünk gazdagabb, összetartóbb és nyitottabb lehessen.

Fotók: Sziráki Krisztián, Tombácz Zoltán (Domaszéki HírTér)

A hivatalos pályázati beszámoló itt olvasható:

Ez is érdekes lehet...