Mozgalmas és élményekben gazdag időszak áll a Domaszéki Kiskaláris Néptáncegyüttes mögött. Több izgalmas eseményen is képviselhettük közösségünket a falunkban, Domaszéken a nyári szünet folyamán, ahol a tánc, a zene és a közösségi élmények közvetítésével ápoltuk a néptáncos hagyományokat.
Június elején részt vettünk a Bálint Sándor Általános Iskola és AMI hagyományos tanévzáró táncgáláján. A rendezvényen az iskola minden táncos csoportja színpadra lépett, így a közönség betekintést kaphatott abba, milyen gazdag munkát végeznek az év során a fiatal táncosok. Együttesünk az új nagyecsedi koreográfia mellett mezőségi táncokkal is készült, amely a közönség számára mindig különleges élményt nyújt. A gála jó alkalom volt arra is, hogy a Domaszék táncosaival együtt ünnepeljük meg az éves munka eredményeit.


Június 27-én, pénteken a Domaszéki Sportcsarnokban szerveztünk néptáncos táncházat, ahová minden korosztályt nagy szeretettel vártunk. A hangulatról a Trimba és a DÚRanda zenekar gondoskodott, a táncokat pedig Kispéter Éva tanárnő tanította nagy szakértelemmel és lelkesedéssel. Az est első részében gyermektáncház zajlott, ahol csallóközi és moldvai táncokkal ismerkedhettek meg a kicsik, majd a felnőttek vették át a színpadot szatmári, vajdaszentiványi és mezőségi táncokkal. A program igazi közösségi eseménnyé vált, hiszen nemcsak domaszéki, hanem mórahalmi táncosok is csatlakoztak hozzánk. A résztvevőket a szülők jóvoltából finom falatokkal és frissítőkkel kínáltuk meg, így az est minden szempontból emlékezetes maradt.

Júliusban a falu legnagyobb közösségi eseményére, a falunapra is nagy izgalommal készültünk. Július 19-én a művészeti iskola táncosai mellett mi is színpadra álltunk, és nagyecsedi, valamint mezőségi táncokat adtunk elő. A falunap különleges alkalom számunkra, hiszen a falu lakosai ilyenkor együtt ünnepelnek, és a néptánc előadások mindig nagy figyelmet kapnak. Nagy öröm számunkra, hogy a helyi közönség előtt is bemutathattuk tudásunkat, és a közösséghez tartozás élményét együtt élhettük át a falu lakóival.



Ezúton is köszönjük tanárainknak, Kispéter Évának és Ciceri Attilának egész éves munkájukat, kitartásukat és támogatásukat, amely nélkül ezek a programok nem valósulhattak volna meg.
Fotók: Domaszéki HírTér (Tombácz Zoltán)

